Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi
Popis produktu
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is. A második könyvben újabb 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához. Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. Az Így szerettek ők második kötetében a szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Beletria - ostatné
Vítame vás v kategórii Beletria - ostatné, kde nájdete všetko, čo nepadá do klasických žánrov literatúry. Táto podkategória je určená pre všetkých milovníkov kníh, ktorí si radi doprajú nevšedný zážitok a netradičné dejové línie.
V tejto časti nášho webu sa ponáhľame prezentovať vám najzaujímavejšie knihy, ktoré sa odlišujú od bežnej beletrie. Nájdete tu diela od renomovaných autorov, ich experimentálne romány a inovatívne prístupy k písaniu príbehov.
Nech už preferujete surrealizmus, absurditu, postmodernizmus alebo iné netradičné literárne štýly, ponúkame vám veľký výber kníh, ktoré vám budú vyhovovať. Preletnými stránkami našej podkategórie Beletria - ostatné sa dostanete na miesta, ktoré ste si nikdy nevedeli predstaviť. Odletíte do iného času alebo miesta, kde fantázia autora prekročí všetky hranice.
Sme presvedčení, že beletria je o viac ako len o tradičných žánroch. Preto sme pre vás vybrali knihy, ktoré sú zmysluplne zatriedené práve v tejto podkategórii. Prečítate si tu originálne príbehy, ktoré zadúšajú myseľ a otestujú vaše obvyklé čítacie zvyklosti.
Pri prechádzke cez naše stránky vám umožníme filtrovať knihy podľa vášho vkusu a záujmu. Budete mať možnosť prezerať si knihy podľa autora, žánru alebo literárneho štýlu. Navštívte nás pravidelne, pretože neustále pridávame nové a zaujímavé tituly, ktoré by vás určite nemali minúť.
Tak si z tejto úžasnej knižnej ponuky vyberte tú, ktorá vás láka najviac. Pozývame vás na skvelú literárnu cestu, ktorá prekračuje bežné hranice a ponúka vám nové a vzrušujúce zážitky.