Elégedettség… Boldogság… Öröm. John Piper szerint a boldogságra törekvés Istennel kapcsolatban nemcsak lehetséges, hanem fundamentális jelentőségű. Szenvedélyem, Isten című műve drámai módon rengeti meg az Istennel kapcsolatos hagyományos perspektívánkat. Piper feltárja, hogy valójában nem kell választanunk a Krisztust követő életben a kötelesség és az öröm között. Sőt, Jézus követője számára éppen
Popis produktu
Elégedettség… Boldogság… Öröm. John Piper szerint a boldogságra törekvés Istennel kapcsolatban nemcsak lehetséges, hanem fundamentális jelentőségű. Szenvedélyem, Isten című műve drámai módon rengeti meg az Istennel kapcsolatos hagyományos perspektívánkat. Piper feltárja, hogy valójában nem kell választanunk a Krisztust követő életben a kötelesség és az öröm között. Sőt, Jézus követője számára éppen a Krisztusban való örvendezés „kötelessége” az, amely által – Isten népe tagjaként – a leginkább magasztalni tudja Urát. Ahogy Piper fogalmaz: „Istent az dicsőíti meg leginkább, ha minél nagyobb megelégedést találunk Benne.” A szerző által elénk tárt ún. „keresztyén hedonista” célja nem az, hogy eszközként használja fel Istent világi, testi vágyai megelégítésében. Az a megelégedettség, amire a keresztyén hedonista törekszik, az az öröm, amelyre csak Istennél találhat rá – sőt, magában Istenben. Márkus Tamás lelkész, Károli Gáspár Református Egyetem A kereszténység legnagyobb ellenségei nem a pogány vallások, nem az istentelen ideológiák és izmusok, még csak nem is a Sátán. Hiszen Jézus maga mondta az egyházáról, hogy a pokol kapui sem diadalmaskodnak rajta. A keresztyénség legnagyobb ellensége saját maga, az ízetlen, képmutató, langymeleg keresztény élet. Nem véletlenül mondta Jézus, hogy az megízetlenült sót kidobják és eltapossák, a langyos vizet kiköpik. Gyülekezeti életünk egyik legnagyobb bűne, hogy intézményesítettük a közömbösséget. Ezt tartjuk természetesnek. John Piper Szenvedélyem, Isten könyve ebből az állapotból kínált nekem is kiutat. Földi örömeink, szenvedélyeink addig nem kerülnek az őket megillető helyükre, amíg nem Isten és a Vele való kapcsolatunk lesz a legfőbb Gyönyörűségünk és Szenvedélyünk. Közel harminc évvel a rendszerváltás után Piper könyve nagy segítség az e világi örömöket, sikereket kóstolgató, azokat túl sokra értékelő kereszténység számára. Mike Sámuel, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet lelkipásztora
Náboženstvo - ostatné
Naša podkategória Náboženstvo - ostatné je určená všetkým, ktorí majú záujem o širšie poznávanie náboženstiev mimo hlavných a najznámejších smerov. Táto sekcia sa zameriava na náboženstvá, ktoré majú menšiu popularitu alebo sú menej rozšírené.
V tejto podkategórii nájdete informácie o rôznych náboženských smeroch, tradíciách či pohľadoch, ktoré možno nezapadajú do hlavných kategórií. Našim cieľom je prinášať vám zaujímavé a relevantné informácie o náboženstvách, ktoré môžu byť menej známe, ale stále majú svoje dôležité miesto v náboženskom spektre.
Môžete sa tu dozvedieť o menších náboženských spoločenstvách, ich histórii, zvykoch, náuke a duchovnom živote. Upozorňujeme vás na to, že úplný výklad o jednotlivých náboženských smeroch nemôže byť dosiahnutý za tak krátky čas, preto sa snažíme poskytnúť súhrnné a zrozumiteľné informácie o týchto náboženstvách. Ak budete mať záujem o podrobnejší štúdium, odporúčame sa obrátiť na odbornú literatúru alebo vyhľadať spoľahlivé zdroje.
V našej podkategórii nájdete aj porovnávacie štúdie medzi rôznymi náboženstvami a ich smermi. Tieto štúdie vám umožnia lepšie pochopiť rozdiely a podobnosti medzi rôznymi náboženskými tradíciami. Snažíme sa však zachovať objektivitu a zdržiavať sa akéhokoľvek predsudku alebo súdov.
Ak máte záujem preskúmať svet náboženstiev mimo hlavných prúdov, tak táto podkategória Náboženstvo - ostatné je tu pre vás. Budeme sa snažiť prinášať vám zaujímavé a pútavé články, ktoré umožnia obohatiť vaše vedomosti o rôznorodých náboženských prejavoch a tradíciách. Chceme byť spoľahlivým zdrojom informácií v oblasti náboženstva a pomôcť vám objaviť nové perspektívy na svet viery.
Autor | John Piper |
---|
SLOVENSKA_POSTA | 1,99 € |
---|---|
SLOVENSKA_POSTA_NAPOSTU_DEPOTAPI | 1,99 € |
EXPRES_KURIER | 2,99 € |
ZASILKOVNA | 2,09 € |