10,15 €
Uvedená cena je platná k 02.06.2024

"A legnagyobb változás sosem akkor kezdődik, amikor repülőre szállunk, hogy magunk mögött hagyjunk mindent, amit ismerünk. Hosszú évek előzik meg, míg a sóvárgásból gondolat, elhatározás, majd terv lesz. Gyerekként már sejtettem, hogy csak az igaz, teljes, önfeledt pillanatokért érdemes élni. Önfeledt, mert abban a pillanatban már nem vagyunk ott. Elfelejtkezünk magunkról. Az elmúlt években gyakran

Na sklade
Výrobca:
Popis produktu

"A legnagyobb változás sosem akkor kezdődik, amikor repülőre szállunk, hogy magunk mögött hagyjunk mindent, amit ismerünk. Hosszú évek előzik meg, míg a sóvárgásból gondolat, elhatározás, majd terv lesz. Gyerekként már sejtettem, hogy csak az igaz, teljes, önfeledt pillanatokért érdemes élni. Önfeledt, mert abban a pillanatban már nem vagyunk ott. Elfelejtkezünk magunkról. Az elmúlt években gyakran töltöttem az estéimet az Operaház nézőterén. Szerettem az operát, a zenét, a grandiózus látványvilágot. Valójában azonban mindig csak azt a pillanatot vártam, azt az egyet, ami lehet, hogy egy előadás alatt csak egyszer fordul elő. Ültem és vártam, hogy megtörténik. Onnan tudtam, hogy itt van, ez az, hogy elakadt a lélegzetem. Előbb vettem észre, hogy visszafojtott lélegzettel figyelek, minthogy tudatosult volna, mi is történik valójában a színpadon. Azt is éreztem, hogy nem csak én vagyok így ezzel. Abban a bizonyos pillanatban a közönség egy emberként tartja vissza a lélegzetét. Katarzis. A teljesség pillanata. Az a csekély, rövidke kis idő, mikor minden szinkronba kerül egymással olyan harmóniát sugallva, amelyet a hétköznapi életben kevéssé tapasztalhatunk. Minden eggyé válik: a művész és a szerepe, a művész és a nézők. Eltűnnek az egyéni vágyak, a megosztó ítéletek. Egy marad csak. A pillanat. Szerettem volna utánajárni, vajon honnan jönnek? Szerettem volna többet belőlük, megmaradni bennük és nem csak sóvárogni, vágyni az önfeledtséget. Azért indultam útnak, hogy hátrahagyva az életem, egy másik, spirituálisan nyitott kultúrában felfedezzem a boldogság eredetét

Beletria - ostatné

Vítame vás v kategórii Beletria - ostatné, kde nájdete všetko, čo nepadá do klasických žánrov literatúry. Táto podkategória je určená pre všetkých milovníkov kníh, ktorí si radi doprajú nevšedný zážitok a netradičné dejové línie.

V tejto časti nášho webu sa ponáhľame prezentovať vám najzaujímavejšie knihy, ktoré sa odlišujú od bežnej beletrie. Nájdete tu diela od renomovaných autorov, ich experimentálne romány a inovatívne prístupy k písaniu príbehov.

Nech už preferujete surrealizmus, absurditu, postmodernizmus alebo iné netradičné literárne štýly, ponúkame vám veľký výber kníh, ktoré vám budú vyhovovať. Preletnými stránkami našej podkategórie Beletria - ostatné sa dostanete na miesta, ktoré ste si nikdy nevedeli predstaviť. Odletíte do iného času alebo miesta, kde fantázia autora prekročí všetky hranice.

Sme presvedčení, že beletria je o viac ako len o tradičných žánroch. Preto sme pre vás vybrali knihy, ktoré sú zmysluplne zatriedené práve v tejto podkategórii. Prečítate si tu originálne príbehy, ktoré zadúšajú myseľ a otestujú vaše obvyklé čítacie zvyklosti.

Pri prechádzke cez naše stránky vám umožníme filtrovať knihy podľa vášho vkusu a záujmu. Budete mať možnosť prezerať si knihy podľa autora, žánru alebo literárneho štýlu. Navštívte nás pravidelne, pretože neustále pridávame nové a zaujímavé tituly, ktoré by vás určite nemali minúť.

Tak si z tejto úžasnej knižnej ponuky vyberte tú, ktorá vás láka najviac. Pozývame vás na skvelú literárnu cestu, ktorá prekračuje bežné hranice a ponúka vám nové a vzrušujúce zážitky.

Autor Mónika Konrád
GLS 3,89 €

Tao - Ni Hua-Ching Tao - Ni Hua-Ching

V znamení slova - Juraj Sidorenko V znamení slova - Juraj Sidorenko

Vörös-tenger búvárparadicsom - Berg Raffi Vörös-tenger búvárparadicsom - Berg Raffi

Igaz történet, amely a Netflix Vörös-tenger búvárparadicsom című filmjét ihlette! Az 1980-as évek elején a szudáni tengerpart egyik elhagyatott zugában új luxusüdülő nyitotta meg kapuit. A világ minden tájáról odasereglettek a búvárkodni vágyók, és nem is sejtették, hogy a személyzetet valójában beépített ügynökökből áll, akik az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak dolgoznak. Az üdülőfalu kitűnő

Mély levegő - Rita Jánosi-Halász Mély levegő - Rita Jánosi-Halász

Vannak mondatok, amelyeknek soha nem volna szabad elhangzaniuk. Vannak dolgok, amelyeknek soha nem volna szabad megtörténniük. Vera fuldokol a házasságában, és egy durva veszekedés után elköltözik a férjétől két kisgyerekével. Döntenie kell: megpróbálja rendbe hozni a házasságát, vagy újrakezdi az életét, és megtanul ismét szabadon lélegezni. Halász Rita kíméletlen pontossággal tárja fel egy harmincas

Te vagy az én titkom! - Jill Mansell Te vagy az én titkom! - Jill Mansell

Lainey okos, vagány lány. Csak az a gáz, hogy jelenleg nincs állása. De egy apró turpisság (na jó, nem annyira apró) hozzásegíti az álommelóhoz. Tengerparti kisváros, csodás villa - ez Lainey új munkahelye. Csak annyi a feladata, hogy megvédjen egy visszavonult, idős hollywoodi sztárt a túlbuzgó rajongóktól. Ugye hogy megérte az a kis hazugság egy ilyen szuper munkáért? Aztán felbukkan Seth, az idős

Szívedbe cammogva - James Gould Bourn Szívedbe cammogva - James Gould Bourn

Danny élete romokban hever. Feleségét egy éve vesztette el egy autóbalesetben, fia, a tizenegy éves Will pedig a tragédia óta nem beszél. A csapások ezzel még nem érnek véget: a férfit hamarosan a munkahelyéről is elküldik, emellett tartozik a főbérlőjének, aki megfenyegeti, hogy eltöri a lábát, ha nem fizet. Dannynek pénzre van szüksége, méghozzá gyorsan, azt teszi tehát, amit mindenki más tenne az

Sebek a falon - Ákos Szelle Sebek a falon - Ákos Szelle

Kroszner Barnabás élete látszólag sínen van. Szép családi házban él feleségével, aki gyermeket vár. A férfi egykori zűrös, drogokkal és nélkülözéssel teli életét is maga mögött hagyta. Egy nap azonban hívást kap a rendőrségtől. Édesanyját, akivel évek óta nem találkozott, brutálisan megkínozták és megölték. Kroszner a szülőfalujába, Verkénybe megy, hogy elrendezze az ügyeket. Nem is sejti, hogy ez

Mesék nőkről férfiaknak Mesék nőkről férfiaknak

A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, nőknek és férfiaknak egyaránt fontos üzeneteket. Felismerni és megszeretni a másikat, aki egyszerre ugyanolyan, mint mi, mégis annyira más; levetkőzni félelmeinket; tapogatózva utat találni egymáshoz - mind-mind ismerős fokozatai egy kapcsolat kialakulásának, s ezek az olykor tétova,

Határ - Anna T. Szabó Határ - Anna T. Szabó

Ha tudni szeretnénk, hogy mi marad utánunk, tudnunk kell azt is, kik vagyunk. A Határ személyes emlékekből táplálkozó prózái rákérdeznek a személyiség határaira, a saját történetével és a történelemmel szembesülő ember örömére és szégyenére. Azonosulás és elhatárolódás, szabadság és kiszolgáltatottság, próza és líra: ez a könyv az értelem és érzelem egyensúlyát keresve a kimondhatóság határait feszegeti.

Anjouk - V. rész - Ötvenezer lándzsa - Szabolcs Bíró Anjouk - V. rész - Ötvenezer lándzsa - Szabolcs Bíró

1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy

Vesztegzár a Grand Hotelben - Diákkönyvtár - Jenő Rejtő Vesztegzár a Grand Hotelben - Diákkönyvtár - Jenő Rejtő

Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal szúfolt Grand Hotelben zajlik. Bár az okmány megszerzése csak egypár titokzatos személy érdeke, mégis, a kényszerű bezártság nyomasztó hatására a legkülönfélébb

Kis Magyar Pornográfia - Péter Eszterházy Kis Magyar Pornográfia - Péter Eszterházy

\"A Trabant útfekvése kitűnő és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.\" A cím nem az olvasók megtévesztésére szolgál. A könyv valóban kicsi, pornográf és mindenekelőtt magyar: kicsinységében és pornográfiájában is; minden sorát a magyar közel- és távolabbi múlt hatja át, az anekdotákat ugyanúgy ez a valóság teremtette, ahogy a nekünk szegeződő, véget érni nem

Taligás - László Darvasi Taligás - László Darvasi

Bécs, 1728. Egy Taligás nevű ember járja Európa országútjait, és éppen a Gnómok házához érkezik. Nem lehet tudni, honnan jött, merre tart, csak azt, hogy úton van: szavakkal és könyvekkel kereskedik, szaval és fél. Bécsben Wolzbein titkos tanácsostól rejtélyes küldetést kap: egy süketnémának tűnő fiút kell magával vinnie Szeged feszültségekkel terhes városába. A hosszú úton elkíséri őt Barbara Strozzi,

A körömvirágos sál - Susan Meissner A körömvirágos sál - Susan Meissner

1911 szeptembere. A New York-i kikötő bejáratánál lévő Ellis-szigeten dolgozó Clara Wood nővér képtelen visszatérni Manhattanbe, ahol a férfi, akibe szerelmes volt, áldozatul esett a hírhedt Triangle Ruhagyárban kiütött tűzben. Miközben gondozza a betegen, lázasan érkezett bevándorlókat, egy csodálatos sál kelti fel a figyelmét, mely miatt később nehéz döntéseket kell meghoznia. Az események arra kényszerítik

S těmi nejhoršími úmysly - Alessandro Piperno S těmi nejhoršími úmysly - Alessandro Piperno

Román Alessandra Piperna lze označit za moderní rodinnou ságu, bildungsroman a satirickou fresku v jednom. Jeho vypravěč Daniel, literát a fetišista s masochisticko-introspektivními sklony, v něm líčí své dětství a dospívání v rozvětvené římské židovsko-katolické rodině s důrazem na svůj komplikovaný vztah k opačnému pohlaví, jeho líčení však zároveň předkládá barvitý obraz římské smetánky v průběhu

A valószerűtlenség elmélete - Pavla Horáková A valószerűtlenség elmélete - Pavla Horáková

A regény elbeszélője, Ada az Interdiszciplináris Antropológiai Intézet fiatal kutatója, modern értelmiségi nő, aki igyekszik megtalálni az egyensúlyt karrier és magánélet között. Mindkét területen szerzett tapasztalatai érthetővé teszik szarkazmusát és egyéni humorát. Ada érdeklődését felkelti egy kolléganője eltűnt fiának ügye, melynek véletlenszerű morzsáiban összefüggéseket és törvényszerűségeket

Utazás a halál torkába - Arthur Conan Doyle Utazás a halál torkába - Arthur Conan Doyle

A kis Korosko teljes gőzerővel igyekezett a folyón fölfelé, s amint suhogva, zakatolva paskolta a vizet, nagyobb zajt csapott, mint akármelyik nagy tengerjáró gőzös. Utasai a födélzeten ültek, a vastag vászonponyva alatt, s a hajó minden pár órában megállt, kikötött, hogy a társaság megnézhesse a templomok végtelen sorozatát. A műemlékek azonban, amint Kairótól távolodunk, egyre korábbi keletűek, modernebbek

Az idő jól eltöltésének módja - Kelemen Mikes Az idő jól eltöltésének módja - Kelemen Mikes

Mikes ?Kelemen rodostói száműzetésében fordította le Antoine de Courtin Traité de la paresse, ou l\'art de bien employer le temps, en forme d\'entretiens (1673) című erkölcsnevelő kis munkáját, melynek témája a restség, annak gyarló emberi megnyilvánulásai és minden káros következménye, illetve a rest életmód elleni orvosság. Courtin francia arisztokrata körökben és a svéd Krisztina királynő udvarában

Vegyesbolti csendes napok - Erlend Loe Vegyesbolti csendes napok - Erlend Loe

Telemann, a norvég drámaíró feleségével és három gyermekével egy bajor kisvárosban tölti a nyarat. Miközben igyekszik meggyőzni nemcsak feleségét, de saját magát is, hogy egy színdarabon dolgozik, mely \"maga az ősenergia, az életet is veszélybe sodró elemi erő\", valójában a dús idomokkal megáldott angol sztárséfről, Nigella Lawsonról ábrándozik. Bár a házaspár csak egy kellemes nyaralást akart, egész

V & W - František Cinger V & W - František Cinger

Rozsáhlá publikace o životě a tvorbě legendární umělecké dvojice Osobnost Jiřího Voskovce je nerozlučně spjata s Janem Werichem – a naopak. Neopakovatelná dvojice komiků společnými silami vytvořila řadu kultovních scén a her. Ty si nyní můžete připomenout v publikaci mapující osobní i umělecký život obou mužů, a to včetně Voskovcovy kariéry v USA. Prozkoumejte prostřednictvím vzpomínek, úryvků korespondencí,

Populárne produkty

The Giver of Stars (Jojo Moyes) (EN)
1,40 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Tajemství věštění (John Astrop) (česky)
1,32 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
MIKROMAKRO Město zločinu 2 - Johannes Sich
46,59 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Hellboy 4: Pravá ruka zkázy (3.vydání) - Mike Mignola
31,29 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Příběhy ze zámku - Jan Nedoma
7,58 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Jazda do školy na brontosaurovi - Liu Julia
7,51 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Hard Luck (Kinney Jeff)
7,32 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Jack Stalwart: The Hunt for the Yeti Skull (Hunt Elizabeth Singer)
6,44 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Restless Evil (Granger Ann)
10,32 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Diabetes (Whettem Erica)
12,56 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Escaping the Delta (Wald Elijah)
15,24 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Christina - Stephen King
24,51 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Neviditeľné besy srdca - John Boyne,Otto Havrila
16,10 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Všetko v pohybe - odokry okienko
6,56 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Svadba 2013 - Ako si plánovať váš veľký deň
12,54 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Larsen Puzzle Puzzle Motýle Larsen FH28-ZZ
6,99 €
Uvedená cena je platná k 28.05.2024
Idol Billy - The Cage EP Vinyl
24,69 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024
Zlato (Dan Rhodes) (česky)
1,04 €
Uvedená cena je platná k 31.05.2024