A legendás dalszerző-énekes, Billie Eilish ebben a lenyűgöző fotókkal teli könyvben meghitt közelségbe engedi azokat, akik színpadi- és magánéletébe szeretnének bepillantani. Billie Eilish jelenség. Kiragyog a többiek közül lángolóan egyedi megjelenésével és a szabványos 21. századi zenei ikonokkal szembe menő, páratlanul sötét és megrendítő dalszövegeivel. Megalkuvást nem tűrő, kíméletlen hozzáállása és rekordokat döntő, díjesőt hozó sikere révén rajongótábora hónapról hónapra milliókkal gyarapszik. Kijelenthetjük, hogy ő az a szupersztár, akiből minden generációban legfeljebb egy akad: egyszerre örvend tömeges népszerűségnek és az átütő tehetségéért méltán járó megbecsülésnek. Most, ebben az életét bemutató fotóalbumban lenyűgöző vizuális utazásra invitál, odaadó közönségével korábban nem látott fotók százait osztja meg. Ez a nagyszerű könyv egyszerre ragadja meg Billie külső és belső világát, személyes bepillantást engedve gyerekkorába, a turnék hangulatába és sok egyébbe is. Minden rajongónak kötelező.

Itt születtem, Fóton, a kastélyban, még emlékszem, melyik volt anyám, herceg Windischgraetz Mária Magdolna, gróf Károlyi Istvánné szobája. Akkor még máshogy voltak a szobák elrendezve, mint most, arra is emlékszem, hol volt édesanyám ágya, és mostanában sokat gondolok arra, milyen érdekes, hogy ott fogok meghalni, ahol születtem. Az is érdekes, hogy hetvenhét éve, tizenhárom évesen hagytam el az otthonomat, és később lehetőségem nyílt visszatérni ugyanoda, ahol születtem. Annak ellenére, hogy a kastélyt átépítették, pontosan tudom, hol születtem, mert a kastély oszlopai ugyanott állnak. Gyerekkoromban sokszor néztem ki az ablakon, és láttam, melyik az a két oszlop, amelyik között az anyám szobája volt... - Nyizsnyánszki Anna Eszter interjúkötetének nyitánya jól jelzi, hogy gróf Károlyi László életútja milyen kalandos lehetett. A gróf gyerekként menekült el Magyarországról, nem sokkal a második világháború után, Svájcon keresztül Dél-Amerikába jutott ki, majd Angliában élt hosszú-hosszú évtizedekig, végül a rendszerváltás után hazatért Magyarországra, és ma is a fóti Károlyi-kastély lakója. Hajdanán itt maradt a fóti, a füzérradványi kastély, Lászlótanya a festői Zemplénben, továbbá a felbecsülhetetlen értékű vagyon, melyet a kommunisták eloroztak a családtól. De az ifjú Károlyi gróf nem adta fel, a semmiből ültetvényes lett Peruban, nyelveket tanult, s később, amikor már Angliában élt, munkájából adódóan beutazta szinte az egész világot. Hazatérte óta pedig az egykori Károlyi-vagyon megmentéséért küzd, vállalta a politikai csatározásokat is, csak hogy a családi vagyont a nemzetének hagyhassa örökül. Gyűjti és keresi ma is a Károlyi-vagyon relikviáit, az egykori vadásztrófeákat, a kastélyok egykori berendezési tárgyait, mert ahogy a családja is mindig vallotta, az arisztikráciának a nemzetet is szolgálnia kell, az érték túlnő a családi történeten. A páratlan interjúkötet a gróf 90. születésnapján jelenik meg, gazdag képanyaga mély és átfogó bepillantást enged Magyarország egyik leggazdagabb arisztokrata családjának évtizedeibe és életébe.

"Az utolsók között mentem el, és az elsők között jöttem haza - hirdette magáról Zwack Péter. Kíváncsi voltam a történetre, az emberre. De kíváncsi voltam Pick Tamásra is, akinek nem sikerült megmentenie a család számára a szalámigyártást. Hosszú pályám során megadatott beszélnem Schweitzer Józseffel, a Széchenyi-díjas tudóssal és országos főrabbival, de Ádám Antallal, Makovecz Imrével, Méhes Károllyal, Somló Tamással is. Érdekelt az emberi agy, és csak most vettem észre, hogy többekkel beszéltem, akik a titkait kutatják. És foglalkoztatott az emberi lélek, így ha velem tartanak, találkozhatnak többek között tudós papokkal is. És civilekkel, persze, egészen egyszerű sorból érkezőkkel, és olyanokkal, akiket elkényeztetett az élet. Föllelnek majd nagyon népszerű embereket és csöndes heroizmusban dolgozókat." Sz. Koncz István eddig több mint harminc könyvet jegyzett, írásai számos mérvadó lapban és folyóiratban jelentek meg, a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat munkatársa. Aranylemezt érő dalszövegeket írt Demjén Ferencnek, Gerendás Péternek, illetve Cseh Tamásnak. Legfőbb erőssége azonban a beszélgetés: az őszinte érdeklődés embertársai iránt. Karrierje során számtalan interjút készített Magyarország, valamint szűkebb otthona, Baranya megye figyelemre méltó személyiségeivel, és szelíd, kitartó faggatózása hatására még a legnehezebb és legzárkózottabb interjúalanyok is készségessé válnak és megnyílnak. A 43 beszélgetés - Demjén Ferenctől Vitray Tamásig lapjain jelenünk és közelmúltunk híres, elismert - vagy egyszerűen csak izgalmas - alakjai tárulkoznak ki, és mesélnek magukról, a saját korukról és mindannyiunk jelenéről.

Kdyby se Hemingway narodil v Polsku, psal by jako Kapuściński. Reportér stojí uprostřed zuřícího davu, na hlavu mu míří samopal africké hlídky nebo se plazí džunglí - a my s ním. Ryszard Kapuściński vždycky dokázal být ve správnou chvíli na místech, kde se něco dělo. Fotbalová válka je autorský výbor z jeho afrických a latinskoamerických reportáží ze šedesátých a sedmdesátých let, ale také velmi osobní zpověď válečného korespondenta. "Afrika byla tedy mým soukromým osvobozením, tam někde mezi 37° 21' severní a 34° 52' jižní šířky a mezi 17° 32' a 51° 23' východní délky, to znamená mezi Bílým mysem na severu a mysem Dobré naděje na jihu, mezi Zeleným mysem na západě a Ras Hafunem na východě, tam zůstala část mého já," píše. A přitom na mnoha místech, v Ghaně, v Kongu nebo v Jihoafrické republice mu šlo o život. Dokonce i v té válce mezi Hondurasem a Salvadorem, kterou nazval fotbalovou. Ze všech jeho textů, ať už v nich sleduje důsledky apartheidu nebo dopad francouzské kolonizace na alžírskou společnost, cítíme jeho zájem o konkrétní lidi kolem, nedrží si odstup. Kapuściński vždycky stál na straně těch slabších. Tvrdil, že reportáž bez emocí neexistuje. Vychází v edici Prokletí reportéři v překladu Dušana Provazníka a Martina Veselky.

Régi közhely: az uralkodók és családtagjaik, vagy akár napjaink magas rangú politikusai esendő emberek. Ha nem tudnak lemondani vágyaikról, hajlamaikról, számukra az élet savát-borsát jelentő élvezetekről, akkor, mivel folyamatosan árgus szemek figyelik minden mozdulatukat, botrány botrányt követ. Különösen az első világháborút megelőző tíz-húsz évben, a XIX. és XX. század fordulóján sokasodtak meg a királyi házak körüli skandalumok a régi értékek megingásával és a mindent kipletykáló sajtó megerősödésével. Martina Winkelhofer más, eddig szokatlan szemszögből mutatja be ezt az izgalmas korszakot: a királyi és császári házak kulisszatitkaiba vezeti be az olvasót. Felidézi azokat a botrányokat, amelyek a legnagyobb uralkodóházak, például a Habsburgok és a Romanovok hatalmát is megrengették. A királyi és császári udvarokban ,,mocskos" levelek jártak kézről kézre, amelyek megszégyenítették a társaság krémjét. Névtelen gúnyiratok keringtek féktelen orgiákról és egy rejtélyes gyógyítóról. Egy trónörökösnő megszökött a házitanítójával, egy király lánya pert indított az örökségéért. Európa legdrágább kurtizánjai kérkedhettek azzal, hogy éjszakára királyoknak diktálták az árat. Egyre több főhercegnő állt a sarkára, hogy joga van a személyes boldogsághoz és a minimális szabadsághoz. Családi drámáktól és botrányos viszonyoktól zengtek a lapok, és megdöbbentő dolgok történtek a császári is királyi gyerekszobákban...

"Sokat beszélgettem Józsival, mielőtt ebbe a könyvbe belekezdtem. Minden idegszálammal tiltakoztam ellene, semmiképpen sem akartam megírni. A sokadik telefonbeszélgetés után tűnt fel, hogy egyre több szót ejtett az apjáról, és már azt éreztette, nem is ő maga az igazi téma, hanem az apja emléke. Valahogy ki kellene beszélnie magából az apja szellemét, nyomot hagyni, hogy milyen nagyszerű színész, énekes és apa volt. Kutatott utána minden fellelhető helyen, s gondosan összerendezett anyagot tárolt otthon, tiszta fehér lapokon. Fényképeket dédelgetett, amikből nagyon kevés maradt csak, meg pár nagyon rossz minőségű színházi fotót. És ahogy egyre többet beszélt az apjáról, valahogy kinyílt előttem egy addig láthatatlan, hatalmas kapu, mögötte titokzatos üres tér, amelyről csak érezni lehet, hogy van benne valami rejtélyes történet, valami megfoghatatlan, de mégis létező világ mozgó árnyakkal vagy azok sejtéseivel. Volt ez a pillanat, és attól kezdve másképp hallottam Józsi szavait, másképp láttam őt magát, és minden valahogy más lett. A világ egy rejtőzködő, fölfogni képtelenség dimenziója vett és vesz körül, és megértettem, miért kell Józsinak mindig elölről elbeszélnie a történetét, miért fontos a legapróbb mozaiklapokat is összegyűjtenie. Mert csak ez van. Az ő élete az apja életének a folytatása, benne van minden mozdulatában. Muszáj nyomot hagynia a világban, hogy az ő élete révén valahogy az apja élete is kiteljesedjék. Micsoda méltánytalanság fiatalon, egy szalmazsákon a láger reménytelenül sötét zugában, betegen bevégezni azt, ami még igazán el sem kezdődött!"

Marilyn Monroe. Szépsége még mindig megigéz, szerelmi élete továbbra is lenyűgöz. Charles Casillo több év hosszas kutatómunkája és tucatnyi új interjú révén korábban sosem látott részletgazdagságban tárja elénk a hús-vér embert, a bámulatosan összetett személyiséget, a varázslatos és őrjítő, ám egyszersmind súlyosan sérült tehetséget. A könyvből megismerhetjük a díva zaklatott gyermekkorát, a sikerért folytatott állhatatos küzdelmét, a hírnév szédítő forgatagát, és egyben fény derül súlyos, kezeletlen személyiségzavarára is. Casillo külön figyelmet szentel Marilyn Monroe utolsó éveinek, valamint újabb részletekkel szolgál a két Kennedy fiúval folytatott viszonyáról és élete utolsó, rejtélyes napjáról.

Přijměte pozvání na Kafe s Jolanou a s Jiřím Langmajerem, Zdeňkem Svěrákem, Bolkem Polívkou, Ondřejem Sokolem, Ester Ledeckou, Marií Rottrovou, Lucií Bílou a dalšími. Ve svých nevšedních rozhovorech Kafe s Jolanou, nazvaných podle stejnojmenného pořadu na Aktuálně.cz, vyměnila Jolana Voldánová studio za kavárny, divadelní šatny, parky či ateliéry. Zjistila, že jedině tam, kde je hostům dobře na duši i na těle, můžou vzniknout nevšední setkání a zajímavé rozhovory. Poznáte, že nikdo z nás nemá v životě nic zadarmo. Dokonce ani ti, kteří dostali do vínku jedinečný talent. Běsy a životní zkoušky provázejí každého z nás, ale jen někdo je dokáže beze zbytku využít ve své profesi. Kde ale chybí vášeň, chuť pracovat až do úmoru, touha stále se zlepšovat a schopnost překračovat svůj vlastní stín, tam ani největší talent a chtění nic nezmůžou. Některá setkání u kávy byla až dojemná, některá vtipná a rozverná… V každém případě vám nabízíme trochu jiné rozhovory s lidmi, kteří nechali autorku nahlédnout i tam, kam běžně nikoho nepouštějí…

Päť rozhovorov s ľuďmi, ktorí sa dlhodobo venujú životu a dielu Milana Rastislava Štefánika, odkrýva rôzne stránky jeho osobnosti. Dozvedáme sa, ako sa časom menili Štefánikove politické postoje, ako kolísal medzi konzervatívnymi a liberálnymi hodnotami, medzi monarchiou a republikou, vierou a ateizmom. Sledujeme jeho kroky v Prahe, v Paríži, v Ríme a v iných kútoch sveta. Zisťujeme, čím sa zaoberal ako hvezdár, aké pokroky robil vo svojej vedeckej práci a čo všetko k profesii astronóma v tom čase patrilo. Takmer ho vidíme, ako trikrát vystupuje na Mont Blanc, ako sa vydáva na rôzne expedície, ako sa usiluje pozháňať si na to všetko peniaze, ktorých nikdy nemal dosť. Nachádzame ho v nemocniciach, sanatóriách a v kúpeľoch, kde sa lieči po vážnych zdravotných problémoch, najmä so žalúdkom. Počúvame o jeho láskach, o ženách, ktoré miloval a ktoré milovali jeho, o zásnubách a ťaživých rozchodoch, o ideáli ženskej krásy, ktorý sa nie vždy zhodoval s jeho skutočnými vzťahmi. Pozorujeme ho na jeho diplomatických cestách a po vypuknutí prvej svetovej vojny sledujeme aj jeho neuveriteľne rýchly kariérny postup z obyčajného pešiaka na desiatnika, podporučíka a napokon až generála. Vidíme ho na jeho vojenských misiách v Srbsku, neskôr na diplomatických cestách v Rusku, v USA, v Taliansku a v mnohých ďalších krajinách. Náhle sa pred nami odkrýva niekoľko rýchlych rokov, ktoré vyplnilo množstvo zahraničných ciest po celom svete. Nakoniec sa ocitáme pri obrovskom lietadle Caproni, do ktorého štvrtého mája 1919 nastupuje pri talianskom meste Udine a s ktorým už nedoletí do Vajnor. Máme pred sebou trosky, štyroch mŕtvych letcov, skrivenú generálsku šabľu, obhorenú leteckú bundu i rozbitý trup lietadla. Dávam pozor na kroky vyšetrovateľov, no takisto si všímame promptné utváranie mýtu o hrdinovi, ktorý si zaslúži hrob a pamätník, aký patrí iba významným ľuďom. Vstupujeme do útrob Mohyly na Bradle, sledujeme tie úzke priestory, ktoré sú už sto rokov zabetónované a neprístupné. Dívame sa po tomto všetkom do mnohých tvárí Milana Rastislava Štefánika a hľadáme v nich záchytný bod, ktorý najlepšie vystihuje jeho osobnosť. Toto všetko sa k nám dostáva prostredníctvom piatich rozhovorov. Michal Kšiňan, Vojtech Rušin, Bohumila Ferenčuhová, Miloslav Čaplovič a Matúš Valihora rozprávajú pútavo aj o tom, čo sme už mnohí o Štefánikovi vedeli, a ešte viac o tom, čo nás azda aj prekvapí. Milan Rastislav Štefánik nebola osobnosť, ktorú sa dá jednoducho zaškatuľkovať. Nebola to komplikovaná, ale komplexná osobnosť.

Jako novodobý klasik tohoto žánru uvádí v dovětku ke sbírce svých nejnovějších fejetonů z let 2016 až 2018, že by si přál, aby ani touto už dvacátou knížkou nezradil zvídavost bývalého středoškoláka. Dívat se na svět s humorem umí v mládí leckdo, ale jak dokazuje autorova nová knížka Rudolfu Křesťanovi to vydrželo po celý život. Je vítaným spolupracovníkem několika periodik a taky oblíbeným hostem Českého rozhlasu. Pro jeho tvorbu je příznačný pohled na svět z té lepší stránky. Podobně laděné jsou i nápadité ilustrace jeho ženy Magdy.

Čo sa stane s človekom, keď padne impérium? A čo sa stane so všetkou tou vierou, ktorú v sebe mali milióny? Vyparí sa? A dá sa vôbec zo dňa na deň začať veriť niečomu inému? Časy zo second handu začínajú v gorbačovovskej ére a končia pri Lukašenkových manévroch v bieloruskom Minsku – je to teda tá najčerstvejšia história, ktorú bývalé sovietske impérium ponúka. Svetlana Alexijevič zavŕšila týmto dielom sériu kníh o osudoch a dejinách ruskej duše. Súčasťou knihy je aj rozsiahly osobný rozhovor Nataľje Irgunovovej, v ktorom Svetlana Alexijevič prezradí mnohé o svojej dlhoročnej intenzívnej práci, za ktorú ju v roku 2015 ocenila Švédska kráľovská akadémia Nobelovou cenou.

"A félelem! című mű nem filozófiai esszé, nem a politikáról, nem a vallási hitről, és nem is a magánvéleményemről, hanem a következményről szól." (Jakab László) A sodró lendületű, izgalmas, napjaink aktuális társadalmi, politikai kérdéseit is feszegető kötet témáját jól érzékelteti a következő két idézet. "...Úgy gondoltam, megnézem a földönkívüli kis szürkéket. Elmentem a sivár bolygójukra, ahol éppen egy csetepaté kellős közepébe kerültem. A hüllőszerű lények megtámadták a kis szürkék sivár bolygóját. Mind a két fél vadul villogtatta harci technikáját. Információs csatornáikon keresztül azonnal felfedezték egymást, és a techniaki fortélyok látomásaival rohanták le ellenfeleiket. Mindkét fél úrjárműveikből mesterien, de gyűlölettől vezérelten lövöldözte és pusztította egymást. ...A titkos polgári, katonai és egyéb különleges szolgálatok nem a kormányok alá tartoznak, de a kormányaik felé van kötelezettségük. Vannak jogi és látszattörvények a kormányok kezében, de azok is és a titkosszolgálatok is, a titkos társaságok felügyelete alá tartoznak. Melyik titkos társaság irányítja őket? Szabályozva van, de egyben feladatfüggő is, végső soron teljesen mindegy, mert a titkos társaságok, a háttérhatalom irányító csapatának a felügyelete alá tartoznak. A háttérhatalmi erő irányítja a földi történéseket. Ennek a csapatnak a kezében futnak be a földi jelentések, az utasítást is tőlük kapják..."

"John Bok je napůl Angličan, který si ušil jeden vatovaný kabát na demonstrace, byl dvakrát odvezen na psychiatrii a třikrát se pokusil o sebevraždu. Má tři nemanželské syny, dvě dcery, prožil vášnivou lásku se ženou, která ho při křtu držela na rukou, a za totality byl neustále jednou nohou v kriminále. Během sametové revoluce dělal Václavu Havlovi neplaceného ochránce a po ní vydělal největší peníze na záchodcích nočního klubu Radost. V knižním rozhovoru se spisovatelem Janem Novákem vypráví bez zábran i servítků o svém životě ""socialistického beatnika"", který proběhl mimo veškeré kategorie českého chování. Jan Novák (1953) je přední český spisovatel, překladatel a dokumentarista. V roce 1969 emigroval s rodiči přes Rakousko do USA, žil v Chicagu, nyní je doma opět v Čechách. Jeho román Zatím dobrý (2004, Paseka, Argo 2011) byl v rámci ceny Magnesia Litera vyhlášen Knihou roku 2005. John Bok (1945) se narodil do česko-britské rodiny (jeho otec byl válečným letcem, matka Angličanka). Podepsal Chartu 77, byl perzekuován policií, po roce 1989 pracoval v Úřadu pro ochranu ústavy a demokracie a ve FBIS. Je zakladatelem Spolku Šalamoun, který se angažuje v kontroverzních soudních kauzách, a několikrát byl nominován na funkci veřejného ochránce práv. "

Texty zachytávajú desaťročie 1991 - 2001, "konštanty" i "premenné" v myslení našich pozoruhodných osobností, ale aj vo verejnom a inštitucionálnom živote po r. 1989, pričom literatúra a kultúra stoja v popredí ich záujmu. Rozhovory sú nielen osviežujúcim čítaním, ale aj správou, pestrou názorovou paletou, ktorá k nám prichádza z prvého desaťročia slobodného života na Slovensku, - a sú predovšetkým stále platným podnetom na zamyslenie. Kniha Existenciály I, ktorá nie náhodou vychádza dvadsaťpäť rokov po Novembri 1989, ponúka vybrané, doposiaľ zväčša iba časopisecky publikované rozhovory, ktoré prevažne vznikali počas posledného desaťročia 20. storočia (konkrétne v rokoch 1991 – 2001) pre redakcie a rubriky literárnych časopisov a niektorých novín. Špecifickú váhu majú v knihe profilové rozhovory, ktoré okrem otázok súvisiacich priamo s umeleckými textami, literatúrou a literárnou vedou zachytávajú aj „znamenia doby“, podmienky, v ktorých literatúra v 90. rokoch existovala, celkovú spoločenskú atmosféru na poli vzdelávania a kultúry, u starších opytovaných aj vývinovú problematiku niektorých fenoménov a – v neposlednom rade – ich osobnú názorovú genealógiu či existenciálne zrenie. Rozhovory so spisovateľmi a spisovateľkami, literárnymi vedcami a vedkyňami dopĺňa niekoľko rozhovorov s osobnosťami z oblasti ďalších spoločenských vied (história, etnografia, jazykoveda), v jednom prípade aj z oblasti umelej inteligencie a nových technológií (kybernetika). Protagonistov a protagonistiek zaradených do tejto knihy je spolu dvadsaťdeväť, niektorí z nich sú zastúpení dvoma alebo tromi rozhovormi.

Kniha rozhovorů s filosofem Michaelem Hauserem se zabývá závažnými otázkami naší doby, ve které se vyhrocují rozpory současného socioekonomického a kulturního systému. Rozhovory, vznikající mezi lety 2007 a 2014, jsou svědectvím o nesnadném narušování různých podob dogmatismu a ideologických příběhů, podle nichž se kapitalismus jeví jako přirozený řád společenského světa a postmodernismus představuje poslední kapitolu kulturních dějin. Pokusy o radikální kritiku a formulaci alternativ v podobě emancipačních projektů (komunismus) jsou stále vnímány jako nebezpečné a scestné, anebo jako donkichotské kopání motykou do žuly. Přestože jsme svědky postupného vyčerpávání postmoderních podnětů, k nástupu nové myšlenkové a kulturní konfigurace dosud nedošlo a nevidíme ani její určitější obrysy či jasné pojmy.

"Számomra a teológia istenélmény. Évtizedeknek kellett ahhoz eltelnie, hogy lassan ráeszméljek: mindez tulajdonképpen semmi. Úgy is mondhatnám, szinte mindmáig dolgoztam, írtam, tanítottam, de nem a magam életét éltem, hanem a feladatokét. Most kezdem fölfedezni, hogy igazából elmúlik ... Folytatás ›› minden teljesítmény. Kecskeméten a diákotthon, a gimnázium, az írásaim, vagy akár a Sapientia Főiskola. Ha most visszanézek rájuk: megvolt, jó volt, de elmúlik. Nem a teljesítményem fontos, hanem a létem. Magamat kell odaadnom a jó Istennek, ahogy és aki vagyok." A(z) Megismertem Isten szeretetét... (Könyv) szerzője Juhász Ferenc.

Bosí lidé vyskakují z lodí na španělské pláži a rychle prchají mezi překvapenými turisty. Afričtí migranti toužící dostat se do „naší“ Evropy. Gibraltarská úžina měří v nejužším místě asi patnáct kilometrů. Vzdálenost mezi dvěma kontinenty, islámem a křesťanstvím. Most, nebo zeď? Reportérka Aleksandra Lipczak s jazykovou bravurou prochází staletími španělských dějin tam a zpátky, potkává přitom středověké rytíře reconquisty, dnešní uprchlíky i arabské učence. Cesta po Andalusii nejspíš zpochybní vaše vnímání pravých evropských tradic a kořenů, silně ovlivněných islámskou kulturou. Pokud si správné Španělsko spojíte třeba s rýžovou paellou, pomeranči nebo sladkými churros, ani jedno byste tam před rokem 711 nenašli. Ale nejde jen o jídlo, islámská civilizace byla v době střetu s různými barbarskými kmeny, které vtrhly do Evropy, ta intelektuálně i umělecky vyspělejší. V turbulentní době dokázala uchovat antickou vzdělanost – její objevy v matematice, astronomii nebo lékařství, hloubku filozofie. Aby ji potom křesťanská království mohla znovu objevit. Vyvíjela by se bez tohoto „mostu“ evropská společnost stejně? Andalusie byla mnoho století malou laboratoří soužití různých náboženství a tradic, mezi nimiž se hranice občas rozplývaly a někdy zase bránily ohněm a mečem. Lajla znamená noc je reportáž, která pomáhá pochopit jednu ze zásadních otázek současnosti, vztah Evropy s muslimským a arabským světem. I když je často spletitý jako ornamenty córdobské mešity-katedrály.

Syrový a upřímný rozhovor Jolany Voldánové s generálem Petrem Pavlem. Zkušená moderátorka se nevyhýbá žádným tématům – dětství, společenské názory, členství v KSČ, zkušenosti z NATO či důvody, proč se generál Petr Pavel rozhodl kandidovat na prezidentský post.„…. může to vypadat sebenaivněji nebo sebebeznadějněji, ale prostě chci zkoušet změnit blbou náladu v náladu dobrou. A myslím si, že to jde a že tomu může hodně pomoct právě to, že se to nejprve odšpuntuje na vršku. Protože když lidi vidí, co se teď v této zemi a v politice děje, tak musejí být opravdu znechucení. Jestli se na to dívá velká část lidí jako já, když vidí, co politici občas předvádějí, jak beztrestně to mnohým z nich prochází, jak se nám často smějí do tváře za něco, za co bychom my všichni ostatní byli potrestaní, tak to samozřejmě nemůže budit velký optimismus. Když to ale bude jinak a lidi alespoň začnou mít pocit, že pravidla platí pro všechny a že je tady možnost přijít s dobrým nápadem a nebýt za to hned po zásluze potrestán, a když pak takový nápad dostane zelenou, tak se to začne trošku hýbat dopředu. A myslím, že pak by se pomalu mohla měnit i ta blbá nálada, kterou tu dnes už zase bohužel máme.“

Demjan Parkinson egy reggel aláír egy (arab nyelven szövegezett!) szerződést, amellyel lemond a nyelvi reform ötletének szerzői jogairól. Cserébe obsitoslevelet kap a katonaságtól, egy zacskó dukátot, a hodzsa írását szemverés ellen és egy kissé szürke posztot a török diplomáciai szolgálatban (birinci katib - első titkár), a kinevezésen egyelőre a széljegyzet: amikor Kemal pasa átveszi a hatalmat. Kis ideig látjuk őket, amint búcsúzkodnak az isten háta mögötti anatóliai vasútállomáson, melynek nevét nem tudjuk elolvasni, mert (még mindig) arab betűs a felirat. Már a következő pillanatban elborítja őket a hirtelen kerekedett homokvihar átláthatatlan felhője, amely egy idő után északra húzódik. Már nincs ott sem Atatürk, sem Parkinson, sem az indóház. Demjan Lavrentijevicsnek a kies vidéken nyoma vész. Többé soha semmit nem hallottam felőle, de mint a világban előadódó történések tapasztalt megfigyelője, itt-ott egy-egy eseményben felismertem láthatatlan keze nyomát és látható befolyását a különleges betegségnek, amely róla kapta a nevét. A rettenetes kór kieszelője, e könyv hőse, Demjan Lavrentijevics Parkinson halálát végkimerültség okozta 1947-ben egy kolimai táborban, ahol Nyikolaj Nyikolajevics Kuznyecov álnév alatt raboskodott. A megtépázott Parkinson név burkában tölt el további negyvenhárom halotti esztendőt - egészen a peresztrojkáig, a glasznosztyig és a Szovjetunió széthullásáig, az összeomlásig, amelyben az eddigre már rehabilitált Demjan Lavrentijevicsnek - ha hitelt lehet adni a leírt eseménynaptár és életrajz tényálladékának - oroszlánrésze volt. Különös betegségétől hajtva halála pillanatáig munkálkodik azon, hogy a világ oly rég elveszett teljességét megpróbálja szilánkjaiból összerakni, állandó harcban a vállalt betegség és az álságos egészség kiméráival, amelyek a pokol kapuján át terelik a világot forradalmakba, háborúkba, ezotériába és alkímiába. Olyan könyv ez, amely olykor a történelem menetét követi, és olyan történetírás, amely olykor regénybe csap át. A bátor olvasón múlik, hol von magában határt műfaj és műfaj, igaz állítások és valótlanságok között.

Hovanyecz László beszélgetőpartnerei között akad tudós, színművész, akadémikus, zenetörténész és festőművész egyaránt. Ami az interjúalanyokban közös, az nem más, mint hogy valamennyien a XXI. század társaság által alapított Hazám-díj kitüntetettjei voltak az elmúlt években. A rövidke e-kötetek a Kossuth Kiadó Értékteremtők sorozatában megjelent írásokat tartalmazza. 

A kötet alapjául szolgáló interjúkat készítette és a bevezető fejezetet írta Paulinyi Tamás. A könyvben – nyilván a teljesség igénye nélkül – hazánk spirituális tanítóit szólaltatjuk meg életükről, létüket, munkásságukat meghatározó szemléletükről kérdezve őket. Megtudjuk, mit tekintenek pályafutásukban kiemelkedően fontosnak, és mi volt az a pillanat, amely meghatározta a spiritualitáshoz fűződő viszonyukat. Megismerhetjük véleményüket a sorsszerűségről, a véletlenekről, és az előző életekről, valamint gondolataikat az emberiség jelen helyzetéről és lehetséges jövőjéről. Végül pedig legbensőbb céljaikról olvashatunk és üzeneteket kapunk arról, hogy hogyan teheti az ember boldoggá és teljessé az életét… A könyvben megszólalnak: A. J. Christian, Bagdi Bella, Balogh Béla, Barkó Judit, Daubner Béla, Domján László, Egedi Kovács Melinda, Feldmár András, Héjjas István, Kalo Jenő, Kövesi Péter, Laár András, Müller Péter, Rákos Péter

Az idén nyolcvanéves Nádas Péterrel folytatott beszélgetéseket Károlyi Csaba a pandémia idején, több mint egy éven át Zoomon. Kettejük dialógusai olvashatók ebben az interjúkötetben, amelyben nem csupán a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról, mások mellett Mészöly Miklósról és Esterházy Péterről. Miközben a beszélgetések nem kerülnek meg olyan nagy témákat sem, mint a szerelem, a spiritualitás vagy a hit, kirajzolódik egy író sokrétű, árnyalatokban gazdag, következetes gondolkodásmódja, és az olvasónak az az illúziója is támadhat, hogy sikerül bepillantania a szerző műhelyébe.

Poprvé zazní životní příběhy žen, které stojí za úspěchy svých mužů. Výjimečných sportovních ikon a legend. Pokud se chcete ponořit do hloubky ženské duše a nechat promluvit zranitelnost, bolest i pochopení, bude pro vás tato kniha příjemnou oázou v uspěchané době plné tlaku a anonymity. Ženy v této knize spojuje touha nevzdávat se a čelit překážkám. Díky jejich exkluzivním rozhovorům, které nemíří na povrch, ale do mnohem hlubších vrstev, máte šanci spatřit, co se skrývá pod mediálním obrazem a virtuální realitou, která ráda a záměrně zkresluje.

Slávnemu talianskemu reportérovi Tizianovi Terzanimu povedal hongkonský veštec, že v roku 1993 bude ohrozený jeho život a mal by sa vyhnúť lietaniu. Rozhodol sa preto, že do lietadla nenastúpi a bude cestovať ako dávni objavitelia. Pešo, loďou, autobusom, autom či vlakom po celej Ázii. V tejto knihe nájdete Barmu, Thajsko, Laos, Kambodžu, Vietnam, Čínu či Mongolsko videné z tých najnezvyčajnejších uhlov. V každej z týchto krajín hľadal veštcov, jasnovidcov či šamanov, vďaka čomu sa s čoraz väčším porozumením ponáral do dávnych zvykov, ohrozených agresívnou západnou civilizáciou. Z jeho nespočetných ciest, ktoré absolvoval v priebehu roka vznikla unikátna reportážna kniha Povedal mi veštec. Veľký poľský reportér Ryszard Kapuściński o tejto knihe povedal: „Výnimočná kniha napísaná v duchu najlepších tradícií literárnej reportáže. Knižka hlboká, bohatá, nasiaknutá veľkou múdrosťou.“ „Moje rozhodnutie sa ukázalo ako veľmi dobré a rok 1993 bol jedným z najzaujímavejších v mojom živote,“ povedal neskôr Tiziano Terzani. „Predpovedali mi smrť, no ja som začal znovu žiť.“ Kniha Povedal mi veštec vychádza v preklade Alexandry Kučmovej.

Henrieta Moravčíková je historičkou a kritičkou architektúry. V rozhovore s novinárom Patrikom Garajom hovorí o spoločenských presahoch architektonickej tvorby, o aktívnom prístupe k ochrane významných diel modernej architektúry, o vzdelávaní mladých profesionálov, práci na medzinárodne oceňovaných publikáciách a o vlastnej profesijnej ceste. „Všetci sme istým spôsobom vystavení účinkom architektonických a urbanistických riešení. Architektúra je vecou verejnou, a preto je veľmi mocným nástrojom. Dokáže človeka determinovať a ovplyvňovať, organizovať aj väčšie skupiny ľudí, spoločenstvá a masy. To je veľmi dôležité. Okrem toho, že je výtvarným alebo formálnym prvkom, je architektúra spoločenským fenoménom. Možno aj preto je pre mňa taká zaujímavá.“

Základní kniha žánru true crime. Kniha spisovatelky Ann Rule zpracovává příběh sériového vraha Teda Bundyho, kauzu, která otřásla Amerikou. Děsivě popírá naši zažitou představu, že bychom přece poznali, kdyby mezi námi žilo monstrum, pracovalo vedle nás a tvářilo se, že je jedním z nás. S mrazením stupňujícím se s každou další stránkou sledujeme, jak si autorka postupně uvědomuje, že její citlivý spolupracovník z krizové linky Ted Bundy je ve skutečnosti jedním z nejhorších sériových vrahů Ameriky. Bundy se doznal k zabití nejméně šestatřiceti mladých žen po celých Spojených státech a za tři z těchto vražd byl nakonec odsouzen k smrti na elektrickém křesle.

V našej ponuke aj ako výhodná kolekcia Pokračovanie strhujúceho príbehu zo zákulisia Smeru, doplnené o výpovede ľudí z prostredia bezpečnostných zložiek aj blízkeho okolia Roberta Fica. Podrobná analýza udalostí, ktoré viedli k trpkému koncu trojnásobného premiéra. Kľúčové kauzy jeho tretej vlády v súvislostiach. Ikonické fotografie mapujúce jedno z najtemnejších období v novodobých dejinách Slovenska. Doteraz nepublikované správy z Threemy aj reportáž zo stretnutia s figúrkou z Kočnerovho sveta. Druhá samostatná kniha Mareka Vagoviča nemá ambíciu chronologicky zmapovať roky 2016 až 2020. Cieľom autora bestselleru Vlastnou hlavou je ponúknuť osobný pohľad na udalosti, ktoré umožnili bielym golierom mafie a oligarchom ukradnúť štát.

Nahliadnite pod pokrievku hrnca, v ktorom sa varia svetové dejiny! V jedinečnej reportáži, ktorá je zároveň tak trochu aj kuchárskou knihou. Že je takéto spojenie nemožné? Nie pre Witolda Szabłowského! Hovorí sa, že láska ide cez žalúdok. A možno niečo podobné platí aj o dejinách. Všetci predsa jeme. Niekoľkokrát denne. Bežní ľudia. Prezidenti. Aj diktátori. Núka sa teda otázka, čo raňajkoval Fidel Castro, keď priviedol svet na pokraj jadrovej vojny? Čo si dal na obed Pol Pot, keď dva milióny Kambodžanov zomierali od hladu? A na čom si pochutnával Saddám Husajn, keď vydal rozkaz otráviť plynom desaťtisíce Kurdov? Ovplyvnili kuchári diktátorov svojim kuchárskym umením chod dejín? A mali všetci radi najmä krvavé bifteky? Ani v okamihoch, keď sa rozhoduje o osude sveta, o vojne či o mieri, nesmú byť žalúdky prázdne. Uvedomil si to aj poľský reportér Witold Szabłowski, ktorý vyhľadal kuchárov najväčších diktátorov 20. storočia, aby sa prostredníctvom ich príbehov pozrel na moderné dejiny z celkom nového uhla. Irak Saddáma Husajna, Kuba Fidela Castra, Albánsko Envera Hodžu, Uganda Idiho Amina či Pol Potova Kambodža. Čo meno, to iná diktatúra, čo krajina, to iná zaujímavá kuchyňa. Witold Szabłowski nám ponúka osudy piatich diktatúr, ale zároveň aj jedinečné osobné príbehy kuchárov, ktorí sa dostali celkom blízko tým najhrôzostrašnejším vládcom sveta – priamo do ich kuchýň. Výnimočná kniha Witolda Szabłowského Ako nakŕmiť diktátora vychádza v preklade Karola Chmela.

Knížka s podtitulem 60 plus jeden fejeton o životě shrnuje autorčinu publicistickou tvorbu z posledních pěti let. V letech 2017–2021 psala měsíc co měsíc fejeton do magazínu Reportér: o společnosti, politice, kultuře, cestování i o sobě. Jen pro knižní vydání připsala poslední text, jakousi pomyslnou tečku za tím vším.

Šče ne vmerla i ne vmre je živelný rozhovor, písaný v zhone, zahorúca, ako pokus zachytiť pulzujúci rytmus histórie, ktorá tak úpenlivo upriamila pozornosť na východnú hranicu Európy. Je to vášnivý rozhovor poľského reportéra Pawła Smoleńského s Jurijom Andruchovyčom, ukrajinským básnikom, prozaikom a hudobníkom, ktorý spolu s tisíckami ľudí protestoval na Námestí nezávislosti. Je to pokus o prehodnotenie vnímania národného úspechu a prehry, pýchy i predsudkov k susedom. Majdan, Janukovyč, Krym, Donbas, Putin atď. sú pojmy, ktoré minulý rok dominovali skoro vo všetkých európskych tlačových agentúrach. Slová tejto knihy boli písané v momente, keď boli oči celého sveta obrátené na Ukrajinu.